Hogy mi jár a fejemben? Itt ülök a könyvesboltban, és nézek befelé. Mármint a művelődési ház felé, ahogy - néha szemüveges - elsőre szürke lányok, rövidre nyírt hajú nem szemüveges fiúk hogyan változnak át. Kabát, ruha van rajtuk, hétköznapi embereknek tűnnek. Gurulós bőrönd, sürgés-forgás, aztán melegítőbe vedlés. Először a bolt felé tartanak, de hirtelen derékszög-kanyar és eltűnnek. A mosdóba tart itt ma mindenki? Aztán a szemüveg és a melegítő is lekerül. Egyfolytában jönnek-mennek 9 óra óta. Szakkommentátorom, Szilárd a portás felvilágosít: barnítanak. Az előbb egy jó alakú bikinis lányt fotóztak a bolt előtt, most meg azt látom, hogy kemény, határozott léptekkel, egy deréktől felfelé meztelen fiú jön a bolt felé. Már reménykedni kezdek. Ma úgysem volt forgalom. De jön az a derékszög...(Úgy látszik ma a mosdónál kellett volna könyvekkel kipakolnom.) Szilárd, a szakkommentátorom jól értesült, és mint egy rádiós színdarab suttogó közvetítője: "megy és újra bekeni magát". Most örüljek, vagy nem? A kalocsai hímzésű pólók és a székely ingek mindenesetre fellélegezhetnek. Ezúttal megúszták a barnítást. Kapom a tudósítást: lent, a színpadnál gumival nyújtanak. Kint 13 fok, ők bikiniben, fürdőnaciban. Én pulcsiban is fázom! Ja, igen, ők ezzel fűtik magukat. Mással biztos nem, mert csak kerülgetik és szemezgetnek az ital és csokiautomatákkal, de belőle nem esznek, nem isznak. Egészségesnek valóban nem mondható, talán túl kalóriadús vagy épp fehérjeszegény? Tény, hogy csökken a járkálás, úgy látszik, mindenki sikeresen bebronzolta magát. Már-már azt hihetnők, hogy az Oszkár-gála aranyszín szobrai vonulnak fel bronz és csoki kiadásban....

Micsoda testek! Bezárok. Öt óra eltelt, de még mindig nem kezdődik a verseny. Most a már nem forgalmas wc-n finom csokiillat terjeng, jelezve, nemrég itt jártak a bronzasszonyok és a csokinők. Ennél jobb már csak az emlékeiben fehér színű wc-ülőke. Szakavatottként már sejtem, ez nem az aminek látszik. Csupán a bronzító-csokisító krém popsi lenyomata. Nagy élmény volt. Első testközeli találkozásaim a csokítókkal élőben. Vajon mi kell ahhoz, hogy valaki ennek szenteljen időt és talán az egész életét? Szép testük lesz, az szent. Már, ha időben abba tudja hagyni. És akkor mi van? Mi lesz utána? Szép test: pipa. Utána majd a szép lélekre edz majd? Netán a szép szellemre? Hogyan fog akkor versenyezni? De az is lehet, hogy ebből meg lehet élni? Akkor egy szó mint száz, nem irigykedek tovább, hanem azt hiszem váltok: derékszög, mosdó és már barnítok is. Az izmaimat meg hagyom, hadd épülgessenek lassan a zöldségektől és gabonáktól. Az idő (és a gyúrás) mindent megold.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.